Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,90 pontos csökkenéssel, 19.003,80 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,27 százalékkal gyengült.
Korábban vegyes várakozásokat fogalmaztak meg a csütörtöki budapesti részvénypiaci kereskedésre vonatkozóan az MTI által megkérdezett elemzők. Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője enyhén emelkedő nyitást várt, majd arra számított, hogy megindulnak az árfolyamok fölfelé. Szerinte nem lesz túl izgalmas a csütörtöki nap. Emlékeztetett, hogy mivel pénteken teszi közzé a Mol gyorsjelentését, az olajipari részvény piacán a kivárás lesz a jellemző.
Az elemző szerint jó eredményeket jelentett szerdán a Magyar Telekom, így ennél a részvénynél lehet számítani nagyobb mozgásra. A Magyar Telekom nettó vesztesége 7,457 milliárd forint volt 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 64,378 milliárd forint nyereséggel, a bevételek egy év alatt 2 százalékkal, 597,6 milliárd forintra mérséklődtek. Az elemzők a negyedik negyedévre 8,9 milliárdos veszteséget vártak 153,1 milliárdos bevétel mellett. Külföldön mérsékelt optimizmus lehet csütörtökön - tette hozzá Kuti Ákos.
Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint továbbra sem túl pozitív a hangulat a részvénypiacokon, a nemzetközi piacokon csökkenés jöhet. Az Erste elemzője szerint enyhe csökkenéssel kezdődhet a kereskedés. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,92 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 19.055,70 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,03 milliárd forint volt.
A Mol 210 forinttal, 1,10 százalékkal 18.800 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 47 forinttal, 1,18 százalékkal 3.928 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,05 százalékkal 580 forintra erősödött, forgalma 524,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 170 forinttal, 0,45 százalékkal 38.000 forintra gyengült, a részvények forgalma 291,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 159,8 millió forintos forgalom mellett 415 forinttal, 2,48 százalékkal 16.305 forintra csökkent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.