Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nyilvánosságra hozta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Budapest Airport Zrt. privatizációja során kötött szerződések másolatait.
A vagyonkezelő pénteki közleményében kifejti: azzal, hogy a szerződéseket elérhetővé teszi hivatalos honlapján, biztosítja a transzparenciát és eleget tesz tájékoztatási kötelezettségének is.
A szerződések a www.mnvzrt.hu/kozerdeku_adatok/kulonos_kozzetetel címen tekinthetőek meg.
Az MNV honlapján a 2005-ös részvény adásvételi megállapodás mellett megtekinthető annak kiegészítése, a részvényesi megállapodás és annak kiegészítése, valamint ezek későbbi módosítása. A több száz oldalas dokumentum része az ugyancsak 2005-ös vagyonkezelési és az eszköz adásvételi szerződés.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.