Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az új görög mentőcsomag hatása kedvező lesz, de a görög gazdaságnak növekedési kilátásokra is szüksége van – mondta az Osztrák Nemzeti Bank kormányzója pénteken újságírók előtt Bécsben. Ewald Nowotny szerint a 130 milliárd eurós csomag összességében "egy jó program", és megteremti a lehetőséget a görög gazdaság számára a válságból való kilábalásra.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsában is helyet foglaló Nowotny figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy teljesülniük kell még "számottevő törvényhozási feltételeknek is".
Nowotny a gazdasági újságírók klubjában annak a véleményének adott hangot, hogy egyelőre nem lesz szükség újabb lépésekre az EKB február végén várható hároméves likviditási tendere után. Hangsúlyozta, hogy az EKB sosem foglal előzetesen állást. Nowotny szerint a refinanszírozási intézkedés pozitív hatása a bankokra elsősorban strukturális volt és nem vezetett a hitelkihelyezés masszív erősödéséhez.
Az osztrák gazdaságról azt mondta: az ÖNB szerint elengedhetetlen, hogy a tervezett osztrák takarékossági csomag ne maradjon papíron. A takarékossági csomagot valóban "keresztül is kell vinni" majd. "Mindent meg kell tennünk az államháztartás rendben tartásáért. Ezt nekünk kell véghezvinnünk, és nem a hitelminősítőknek" - tette hozzá.
A tripla-A besorolást "nagyon könnyen el lehet veszíteni, de sokáig tarthat visszaszerezni" - figyelmeztetett. A Standard&Poors januárban több másik euróövezeti ország mellett Ausztria AAA-minősítését is megvonta, a Moody's pedig múlt héten stabilról a leminősítés lehetőségére figyelmeztető negatívra rontotta az osztrák besorolási kilátást.
Hangsúlyozta: bár a "túl nagy takarékoskodás" visszafogja a gazdasági növekedést, nézete szerint a takarékoskodás hiánya sokkal súlyosabb hatással jár. Ez a hatás az osztrák államkötvények kamataiban jelentkezik.
Az osztrák parlament ezen a héten kezdte tárgyalni a kormány javaslatát a csomagról. A javaslatot a parlament várhatóan márciusban hagyja jóvá, és 2016-ig csaknem 27 milliárd euró megtakarítást irányoz elő. Ha ez sikerül, akkor ötven év óta először lesz egyensúlyban az osztrák költségvetés 2016-ban. A tervek szerint a megtakarítandó összeg hetven százaléka az állami kiadások csökkentéséből, harminc százaléka adóemelésből jön össze.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.