Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az MSZP arra kéri a kormányt, hozzon jogszabályt az állami rendszerbe átkerülő magánnyugdíjpénztár-tagok nyugdíjszámításáról, továbbá függessze fel a megváltozott munkaképességűek egészségügyi felülvizsgálatát.
Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetései január 1-jétől már az állami kasszába érkeznek, ám a visszaléptetettek nem tudják, mi alapján határozzák majd meg későbbi nyugellátásukat. Az ellenzéki politikus ezért arra kérte a kabinetet, törvényben tisztázza, számukra miként esnek latba korábbi, állami nyugdíjrendszeren kívüli befizetéseik.
Az MSZP emellett arra szólítja a kormányt, függessze fel a megváltozott munkaképességűek egészségügyi felülvizsgálatát mindaddig, amíg választ nem kapnak az ombudsmanhoz írt levelükre, amelyben utólagos normakontroll kezdeményezését kérik Szabó Mátétól - fejtette ki Korózs Lajos, hangsúlyozva, a szociális biztonság szempontjából elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány egészségügyi ellátássá alakítsa át a megváltozott munkaképességűeknek járó nyugdíjakat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.