Kicsit, de javultak a nyugat-európai tőzsdék

A nyugat-európai értéktőzsdék kedden kissé javultak, ötnapi bizonytalankodás és visszaesés után.

  • MTI MTI
Kicsit, de javultak a nyugat-európai tőzsdék

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,23 százalékos előrelépéssel 1 076,32 ponton zárt, 7,48 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 10,72 százalékkal gyengült ez a mutató.

A keddi nap is rosszul kezdődött a görög adósságrendezést érő kétségek és a kőolaj drágasága miatt, kora délután rontott a helyzeten a gyenge statisztika a tartós cikkek amerikai megrendeléseinek januári alakulásáról. Később azonban megfordította az irányzatot egy másik amerikai felmérés, amely szerint a fogyasztói bizalom ebben a hónapban egyéves csúcsra javult az Egyesült Államokban.

Az eurót továbbra is támogatja a várakozás az Európai Központi Bank szerdán esedékes, rendkívüli hároméves refinanszírozási árverésére: ez némileg enyhítette a még mindig magas, de kiigazításban csökkenő olajárak okozta aggodalmakat is.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 12,36 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel 5 927,91 ponton zárt, 6,38 százalékkal magasabban, mint az év végén. A tavalyi évet 5,55 százalékkal alacsonyabban végezte, mint 2010-et.

A frankfurti DAX-30 38,03 pontos, 0,56 százalékos többlettel 6.887,63 ponton végzett, 16,77 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékot vesztett. Párizsban a CAC-40 12,54 ponttal, 0,36 százalékkal 3 453,99 pontra erősödött, ez 9,31 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 16,95 százalékkal romlott. Varsóban a WIG20 0,26 százalékkal 2 319,30 pontra gyarapodott. A Mol 0,77 százalékkal 269,80 zlotyra esett.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,24 százalékkal, az S&P-500-as 0,36 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,66 százalékkal volt az előző záró fölött.

Az euró este, félúton 1,34-1,35 dollár között, háromhavi csúcs közelében, 0,43 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este. A svájci frankhoz képest a közös valuta továbbra is 1,21 frank alatt maradt, 0,04 százalékos napi erősödéssel.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 122,96 dollárba került, 1,21 dolláros napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 11,25 dollárral 1.021,00 dollárra csökkent az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany unciánként (31,1 gramm) 18,10 dollárral 1.784,35 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.