Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az uniós kötelezettségszegési eljárások lezárása nem előfeltétele az IMF/EU-hiteltárgyalásoknak - mondta Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a két folyamatot el kell választani egymástól, ellenkező esetben nem tudjuk megkezdeni a tárgyalásokat.
Varga Mihály az InfoRádióban megerősítette Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter korábbi nyilatkozatát, amely szerint lehet, hogy az Európai Bíróság előtt köt ki a bírák nyugdíjazásának ügye.
"Nem kell megijedni ettől. Vannak kérdések, amelyekben el kell fogadnunk az Európai Bizottság álláspontját, de van olyan is, amelyben ki kell tartanunk a saját álláspontunk mellett, mert meg vagyunk győződve annak az igazáról" - fejtette ki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
A kötelezettségszegési eljárások és a túlzottdeficit-eljárás lezárása azonban Varga Mihály szerint nem előfeltétele az IMF/EU-hiteltárgyalásnak. Semmi ilyen írásos dokumentum nincs a magyar kormány birtokában - emelte ki az államtitkár, aki maga is hallotta a híreket. "Ezeket egymástól szerintem szét kell, hogy válasszuk, mert különben nem tudunk világos álláspontot képviselni" - tette hozzá.
A hiteltárgyalásokról Varga Mihály azt mondta: előkészítő szakaszban vannak, azt feltételezi, hogy ha megkezdődnek a tárgyalások, gyors megállapodásra lehet számítani.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.