szerző:
MTI

Rendezvényszervezési feladatok ellátására és az ehhez kapcsolódó PR-feladatok elvégzésére 314 millió 960 ezer forint plusz áfás keretösszegű szerződést kötött a Miniszterelnökség a Young and Partners Kft.-vel, nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként.

A kormányzati portálon nyilvánosságra hozott, keddi keltezésű megállapodás időtartama a keretösszeg teljes felhasználásáig, de legfeljebb az aláírástól számított egy évig hatályos azzal, hogy a pénzügyi teljesítésnek 2013. június 30-ig meg kell történnie.

A nyertes cég feladatai közé tartozik többek között: szövegírás média- és sajtómegjelenésekhez, beszédírás, sajtókapcsolati és -figyelői tevékenység biztosítása, témagenerálás.

A Young and Partners készíthet elő, illetve szervezhet rádióriportokat, interjúkat, állíthat elő referencia- és image-filmeket, készíthet fotó- és videódokumentációt az ország egész területén és szükség esetén konfliktuskezelést, válságkommunikációs tevékenységet is ellát. Tart kommunikációs tréninget is a Miniszterelnökség dolgozói számára.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A hónap végéig van idő a banki adategyeztetésre

A hónap végéig van idő a banki adategyeztetésre

Zseniális karikatúrán a Brexit állása

Zseniális karikatúrán a Brexit állása

Tisza Istvánra nevezné át a Szabó Ervin Könyvtárat a Mi Hazánk

Tisza Istvánra nevezné át a Szabó Ervin Könyvtárat a Mi Hazánk

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

Párbeszéd a sintó vallással - kedden lesz Naruhito koronázási ceremóniája

Párbeszéd a sintó vallással - kedden lesz Naruhito koronázási ceremóniája

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában