Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány a szerdai ülésén megtárgyalta és jóváhagyta azokat a szükséges törvénymódosító intézkedéseket, amelyeket az Európai Bizottság (EB) jegybankkal kapcsolatos felvetései indokolnak - mondta a kormányszóvivő az EB szerdai, kötelezettségszegési eljárással kapcsolatos döntéséről szólva.
Giró-Szász András a Duna TV Közbeszéd című műsorában közölte: a jóváhagyott intézkedéseket a kabinet elküldte az Európai Központi Banknak és a magyar jegybank elnökének is véleményezésre, majd ha visszakapja, beterjeszti az Országgyűlés elé. Hozzátette: a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjára még a szerdai napon felkerülnek ezek.
Matolcsy György levélben tudatta az Európai Központi Bank elnökével: a kormány néhány vitatott ponton módosítja a jegybanktörvényt, megszünteti befolyását az MNB-re, és kiiktatják az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiből azt a szakaszt, amely megengedte volna a jegybank és a PSZÁF összevonását. A jegybankelnök által leteendő eskü szövegét és a fizetési plafon kérdését ugyanakkor nem érintik a változtatások.
Arra a kérdésre, hogy az EB szerdai döntése mennyiben hátráltatja az IMF-fel történő hiteltárgyalást, a szóvivő kijelentette: mind a magyar kormány, mind több uniós biztos is egyetért abban, hogy a túlzottdeficit-eljárást, a kötelezettségszegési eljárást, valamint az IMF-tárgyalásokat külön kell kezelni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.