Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,74 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 18.803,43 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyógyszerpapírok kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője arról számolt be az MTI-nek, hogy a tőzsdéken folytatódott a csütörtöki emelkedés, ami egyértelműen a görög kötvénycserének köszönhető.
Az eurózóna pénzügyminiszterei pénteken úgy döntöttek, hogy 35,5 milliárd eurót folyósítanak Görögország számára a 130 milliárd eurós mentőcsomag első részleteként, miután sikeres volt a magánbefektetők felajánlása a kötvénycserében.
A bróker megjegyezte, hogy nap közben ugyan volt egy kis "félreértés" a magyar kormány IMF tárgyalásai körül, ami lendületet adott a forintnak is. A szakértő az OTP emelkedéséről azt mondta, hogy a bankpapír "visszakorrigált" és húzta a piacot felfelé. A két gyógyszerrészvény, a Richter és az Egis veszteséges kereskedése alacsony forgalom mellett történt - jegyezte meg Sőre Balázs. Szavai szerint "elmaradt a fekete péntek", ám kitörő örömre sincs ok. Hozzáfűzte, hogy a hét elején indult eladási hullám megtorpant a kedvezőbb görög hírek hatására.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója összességében optimistának nevezte a hangulatot, amit a görög adósságrendezés és hitelezés híre keltett. "Örvendezett a piac és ez kitartott a zárásig" - fogalmazott. Az OTP gyorsjelentése a várakozásoknak megfelelt, a veszteséges negyedévet már beárazták a befektetők. Az eredmény jobb volt a vártnál. A magyar bankpapír felülteljesítő volt a versenytársaihoz képest is, ez húzta a BUX-ot.
A Mol 240 forinttal, 1,28 százalékkal 19.040 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 124 forinttal, 3,35 százalékkal 3.824 forintra nőtt, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,18 százalékkal 568 forintra emelkedett, forgalma 627,3 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 335 forinttal, 0,90 százalékkal 37.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 504,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 91,0 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,16 százalékkal 15.345 forintra esett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.269,38 ponton zárt pénteken, ez 1,71 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.