Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A statisztika szerint a magyar személyszállító vonatok átlagosan 90 százaléka menetrendszerűen közlekedett 2011-ben, tehát hozták az uniós átlagot. Az apró, mindennapos késések azonban nem látszanak az adatokban, mert a Nemzetközi Vasútegylet előírásai szerint pontosnak minősül egy személyvonat, ha a végállomásra öt percnél kisebb késéssel fut be. A tehervonatoknál 30 percnél kisebb késés „megbocsátható még” – derül ki a Népszabadság cikkéből.
A statisztika szerint Romániában a vonatok 79 százaléka tartotta a menetrendet tavaly, Szlovákiában és Ausztriában több mint 96 százaléka. Mindezt úgy, hogy a percnél rövidebb időtartam az európai vasutaknál nem létezik.
Hiába megengedő a statisztika, a valóságban így is sokat késnek a magyar vonatok, és sokszor akkor, amikor nem számítanak erre. Jó példa erre az, hogy tavaly az év első téli hónapjaiban a MÁV-Start járatainak országos menetrendszerűsége alulról karcolgatta a lényegesen jobb járműveket és pályákat üzemeltető Deutsche Bahn 93 százalékos eredményeit. Messze felülmúlta a román vasút mutatóit, és jobban teljesített a horvát vasútnál is. Júliusban azonban csak a magyar szerelvények 87 százaléka tartotta a menetrendet, hiába volt jobb az időjárás.
A késési statisztikák hullámzó eredményeihez a távolsági és elővárosi vonatok egyaránt hozzájárultak.
A MÁV szakemberei azt mondják: a nagy távolságokat futó intercity vonatok pontosságát leíró statisztikai eredmények egy szempillantás alatt „lerombolhatók”. Kevés ilyen járat van ugyanis, ezért ha egy-egy közülük sokat késik, az a statisztikát is nagyban rontja – olvasható a cikkben. A tavalyi mélypont éppen júliusban volt, akkor az IC-k több mint 44 százaléka késett – tették hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Magyar Péter magára vette.