Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden rádupláztak a hétfői visszaesésre.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,12 százalékos visszalépéssel 1 093,19 ponton zárt, 9,17 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 10,72 százalékkal gyengült ez a mutató.
A világ egyik legnagyobb nyersanyagipari vállalata, a brit-ausztráliai BHP Billiton kedden figyelmeztetett, hogy mind lassabban nő a kínai vasérckereslet, sőt, hovatovább a növekedés leállni látszik. Ez világszerte megijesztette a befektetőket. Délután az is rontotta a hangulatot, hogy az Egyesült Államokban, szerdán megjelent adat szerint, februárban csökkentek az új lakásépítések. Ezért megindult némi óvatos áthelyezkedés a részvényekből az amerikai kincstárjegyekbe.
Noha az euróövezeti államadósság-válság továbbra is takaréklángon van, az európai piacokon is folytatódott, méghozzá meredekebben, a részvényárak visszaigazítása a múlt hét végi, most már túl merésznek érzett nyolchavi csúcsokról.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 69,70 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel 5 891,41 ponton zárt, 5,73 százalékkal magasabban, mint a múlt év végén. A tavalyi évet 5,55 százalékkal alacsonyabban végezte, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 99,28 pontos, 1,39 százalékos mínusszal 7 054,94 ponton végzett, 19,61 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékot vesztett. Párizsban a CAC-40 47,05 ponttal, 1,32 százalékkal 3 350,83 pontra gyengült, ez 6,05 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 16,95 százalékkal romlott. Varsóban a WIG20 1,06 százalékkal 2 299,76 pontra fogyatkozott. A MOL 283,20 zlotyn zárt, ugyanúgy, mint hétfőn.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,56 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,67 százalékkal, az S&P-500-as 0,50 százalékkal volt az előző záró alatt.
Az euró este, napközi visszaesés után ismét 1,32 dollár fölé emelkedve, 0,06 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint hétfő este. A svájci frankhoz képest a közös valuta továbbra is szilárd 1,20-1,21 frank között félúton, szintén 0,06 százalékos napi gyengüléssel.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 124,19 dollárba került, 1,52 dolláros napi árveszteséggel. Az Irán elleni szankciók áremelő hatását átmenetileg ellensúlyozta a szaúd-arábiai olajipari miniszter nyilatkozata arról, hogy a magas árakat nem indokolja a világgazdaság "vérszegény" állapota, továbbá szerinte a kínálat jelentősen meghaladja a keresletet, és Szaúd-Arábia maga kész bármilyen többletkeresletet kielégíteni.
A gázolaj ára tonnánként 12,00 dollárral 1 031,50 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany ára unciánként (31,1 gramm) 10,45 dollárral 1 652,60 dollárra csökkent azonnali szállításra Londonban.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Dehogy.