Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egyelőre nincs tervezett látogatása Magyarországra a Nemzetközi Valutaalapnak április közepére sem – ezt mondta a Reuters-nek az IMF magyarországi állandó képviselője. Iryna Ivaschenko ezzel cáfolta a hvg.hu értesülését, amely szerint májusban már megkezdődhetnek a konkrét hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. A forint gyengülni kezdett.
Iryna Ivaschenko azt mondta: "január óta egyelőre nincsenek új fejlemények, és ahogy akkor mondtuk, ahhoz, hogy a Valutaalap dönteni tudjon, egyáltalán elkezdődhetnek-e, és ha igen, mikor a hivatalos tárgyalások egy készenléti hitelkeretről, előbb az kell, hogy kézzelfogható eredményeket és erős elkötelezettséget lásson a magyar kormány részéről arra, hogy az minden, a makrogazdasági stabilitás szempontjából fontos vitatott területen változtatni kíván" – idézte a Reuters hírét a Portfolio.
A nyilatkozat hatására az euróval szembeni forintjegyzések a reggeli 290 körüli hullámzás után röviddel dél előtt emelkedni kezdtek és 291,5-ig kapaszkodtak a bankközi piacon, ami múlt péntek óta a leggyengébb szint. Közben a forint gyengülése magával húzta a gyengülés irányába a cseh koronát és a lengyel zloty-t is.
A hvg.hu azt írta korábban, hogy április közepe táján hivatalos egyeztetések várhatóak a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között a 2008-as megállapodás ellenőrzési mechanizmusának részeként, májusban pedig már akár konkrét hiteltárgyalások is lehetnének.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.