Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző napi gyengülés után.
Az eurót csütörtök reggel hét óra után 291,90 forinton jegyezték, miután a forint szerdán a délelőtti 289,85-ről délutánra 292,25-ös szintig gyengült.
Az IMF budapesti képviseletének vezetője szerdán a Reuters hírügynökségnek cáfolta azokat a magyar sajtóértesüléseket, miszerint április közepén IMF-küldöttség érkezne az országba és májusban megkezdődnének a tárgyalások a készenléti hitelről. Elemzők a forint árfolyamának tartós és jelentősebb mértékű erősödését az IMF/EU-tárgyalások kedvező alakulására utaló hírekhez kötik. Az euróövezeti válságrendezés befektetői kockázatvállalási hajlandóságot javító következményeit a piacok viszont már jórészt diszkontálták.
A forint az elmúlt hét elején még 294-es, két hete pedig 298 forintos euró jegyzés felett állt. Az év eleji 324 forint feletti árfolyamhoz képest mostanra több mint tíz százalékkal erősödött.
A svájci frankot csütörtök reggel 242,13 forinton jegyezték a szerda délutáni 242,37 forint után. A dollár jegyzése 220,48 forinton áll az előző délutáni 221,42 forinttal szemben, a japán jent pedig 2,6481 forinton jegyzik 2,6387 után.
Szerdán a térségbeli devizák árfolyama is gyengült, nagyjából a forint egyszázalékos veszteségével megegyező mértékben: a lengyel zloty 0,85 százalékkal, a cseh korona pedig 1,11 százalékkal esett. A térségbeli devizák árfolyama csütörtök reggelre csak szerény mértékben változott, a lengyel zloty 0,05 százalékkal 4,1499-es euró jegyzésre, a román lej 0,01 százalékkal 4,3729-es euró jegyzésre gyengült, a cseh korona pedig 0,03 százalékkal 24,6440-es euró jegyzésre erősödött.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.