Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tavaly január óta adósságrendezési eljárás alatt álló gelsei önkormányzat vagyonelemeit tavasszal ismét meghirdetik, azt követően, hogy a Zala Megyei Bíróság az első pályázat után technikai okok miatt átmenetileg felfüggesztette az értékesítést - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
A korábbi, február közepén zárult pályázaton a zalai település több mint 150 piacképes vagyonelemét hirdette meg az eljárás lefolytatásával megbízott Vectigalis Zrt., ám egyiken sem sikerült túladni. Az ingatlanok között szerepelt a falu néhány éve, pályázati támogatással felépített, 1,3 milliárd forint könyv szerinti értéken nyilvántartott tanuszodája és termálfürdője is, amit 944 millió forintért árultak. Meghirdették a falu turistaszállóját, több földterületet, erdőt, rétet, gyümölcsöst és építési telket, valamint egy termálkutat is.
Az 1200 lakosú Gelse az elmúlt években - túlnyomórészt uniós és állami támogatások, illetve hitel segítségével - több milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg. A fedett fürdő és a 40 férőhelyes szálloda mellett sokat költöttek az iskolára és a faluközpont felújítására. 2010-ben kiderült, a település nem tudja fizetni a devizahitelek időközben megemelkedett törlesztését, és egyéb fizetési kötelezettségeit sem tudja időben teljesíteni, így az év végén nem volt más megoldás, mint az adósságrendezési eljárás megindítása. Gelse 80 hitelezőnek több mint 1,6 milliárd forinttal tartozik - írta a Napi Gazdaság.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.