Az OECD kedden közzétett jelentése szerint inflációerősítő volt a nyersolaj jelentős drágulása, amit viszont ellensúlyozott az élelmiszerárak mérsékeltebb növekedési üteme. Az energia a februárral végződött 12 hónapban 7,9 százalékkal drágult a januári 7,4 százalék után, az élelmiszerárak növekedési üteme pedig 4,3 százalékról 3,9 százalékra csökkent februárban. A legmagasabb, 10,4 százalékos inflációt Törökországban mérték, míg Svájcban csökkent a fogyasztói árszint tavaly februárhoz képest.
Stagnált az infláció az OECD-térségben februárban
Februárban stagnált az infláció az OECD-térségben. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 34 tagállamában átlagosan 2,8 százalék volt a fogyasztói áremelkedést, ami megegyezett a januárival. Az inflációs ráta így a 2011 márciusi 2,6 százalék után a legalacsonyabb.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Sok mindent tartalmaz még a módosítás, amely Magyar szerint azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.
Gulyás Gergely szerint szombaton megszűnt a jogállam és elkezdődött az önkényuralom Magyarországon
Elnézést kért Pikó Andrástól és lányától a köztévé állítólagos új vezetője
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
Elnémult kínai gép miatt szálltak fel a Gripenek
„Egy jó kávézó a nappalink meghosszabbítása” – Milánó legendás cukrászdája megérkezett Budapestre
Legalább nyolc hajó fordult hirtelen sarkon a Hormuzi-szorosban
Lovasbalesetben halt meg egy fiatal nő Somogyban
Drónnal találtak meg a Balatonban egy nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra és eltűnt
Kiderült, kiknek osztott ki Hankó Balázs 400 milliót négy nappal a választás előtt
Kiderült két új részlet az iskolakezdési támogatásról
Időjárás: jövő héten is megsülünk?
Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést
Egyre többen firtatják Varga Mihály személyi felelősségét a Matolcsy-korszakban eltűnt százmilliárdokért
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?