Már 400 ezernél több embernek van SZÉP-kártyája

Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) április elejéig 12 800 munkáltató 423 ezer dolgozója igényelt, a március 20-i adatokhoz képest az ügyfelek száma több mint 19 százalékkal nőtt.

  • MTI MTI
Már 400 ezernél több embernek van SZÉP-kártyája

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére azt közölte, hogy április elején a három kibocsátó, az OTP Bank, a K&H és az MKB összesen 18 200 elfogadóhellyel rendelkezett. Március végén még 15 ezer volt. Vasárnaptól már minden, a rendszerhez csatlakozott bank POS terminálján elfogadják a SZÉP-kártyákat, a technikai átállás folyamatos.

Az NGM egyelőre nem adott információt az Európai Unióval a cafeteria-rendszer elemeiről zajló egyeztetések tartalmáról és lehetséges kimeneteléről, mert azok jelenleg is folynak.

Az Európai Bizottság azt vizsgálja, hogy a béren kívüli juttatások új rendszere megfelel-e a vonatkozó, különösen a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságára irányuló EU-s jogszabályoknak, és a változtatások részletes indoklását kérte a magyar hatóságoktól.

Fazekas István

A SZÉP-kártya esetében a kártyakibocsátásnak a és felhasználásának szabályairól szóló rendeletben foglalt feltételrendszerét kérte a bizottság indokolni. Az Erzsébet-utalványnál pedig azzal kapcsolatban várt választ az EU, hogy az utalvány kibocsátása és forgalmazása korlátozza-e a piacot, és amennyiben igen, a korlátozás indokolt mértékű-e.

A kormányzat az írásos megkeresés kapcsán egyeztetéseket kezdeményezett a bizottság illetékes munkatársaival. Az ügy megoldása érekében az előkészítés során több alternatívát mérlegelnek - közölte az NGM.

A minisztérium tájékoztatása szerint a SZÉP-kártya bevezetésével kapcsolatban a beérkezett kifogások leginkább az elfogadóhelyi hálózat kiterjedtségével, illetve a kártyák különböző szolgáltatók által telepített POS terminálokon történő elfogadásának nehézségeivel kapcsolatosak. Mivel a rendszer működtetése a kibocsátó vállalatcsoportok feladata, a technikai jellegű problémák megoldása elsősorban az ő felelősségük. Amennyiben szabályozási oldalról lenne szükség beavatkozásra, azt természetesen megtenné a tárca - közölték, de jelenleg ilyen jellegű problémát nem látnak.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.