Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Majdnem két éve vizsgálja már a Gazdasági Versenyhivatal a Mol üzemanyag-árképzését. A határidő elvileg tavaly év végén lejárt, de a GVH-nál azt mondták a Népszabadságnak, hogy a vizsgálat még mindig tart.
A lap szerdai számában emlékeztetnek: a hatóság 2010 májusában indított versenyfelügyeleti eljárást azzal a gyanúval, hogy az olajtársaság visszaélve erőfölényével túlságosan magas árakat alkalmazott.
Gondolovics Katalin, a GVH sajtószóvivője a lapnak elmondta: bár a vizsgálat elhúzódik, a GVH továbbra is a törvényes határidőn belül jár el.
Pánczél Andrea, a Mol szóvivője azt közölte a Népszabadsággal, hogy legutóbb decemberben szolgáltattak adatokat a GVH-nak. Szakértők többsége arra számít, hogy a hivatal, ahogy a korábbi vizsgálatok alkalmával sem, most sem marasztalja el az olajtársaságot - írja a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.