"Valóságos jelét látom az előrehaladásnak" - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán a Reuters brit hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a hét elején lezajlott szakértői tárgyalásokon áttekintették a nemzeti bankra vonatkozó valamennyi kérdést.
A magyar jegybanktörvényről a hét elején Frankfurtban tartott ötoldalú szakértői egyeztetés "jó szellemiségét" Olli Rehn európai uniós pénzügyi biztos szóvivője is méltatta szerdán az Európai Bizottság brüsszeli sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy korai még kommentálni az informális megbeszélések eredményeit, hiszen csak az első találkozóról volt szó, de "haladnak a munkával".
Emlékeztetett arra, hogy az egyeztetéseken - amelynek első fordulóját az Európai Központi Bank (EKB) székhelyén, Frankfurtban tartották - az EKB, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a magyar kormány képviselői vesznek részt.
Cséfalvay Zoltán arról is beszélt a Reutersnek, hogy a magyar gazdaság növekedése lassabb lehet a kormány által eddig vártnál. "A költségvetésben 0,5 százalékos gazdasági növekedés szerepel, de a legfrissebb adatok azt jelzik, hogy a bővülés nulla és 0,5 százalék közötti lesz, vannak bizonyos bizonytalanságok, különösen az euróövezetben" - mondta az államtitkár.