szerző:
MTI

Lefelé indultak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék fő mutatói szerdán, a kereskedés kezdetén, majd a délelőtt folyamán a londoni mutató átmenetileg a nyereségzónába került.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 a várakozásokat ötszörösen meghaladó, 0,19 százalékos gyengüléssel kezdett, a frankfurti DAX-30 az emelkedést jósló előrejelzésekre rácáfolva 0,36 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index pedig 0,32 százalékkal maradt el nyitás után a keddi záróértékétől. Késő délelőtt a londoni mutató 0,08 százalékos emelkedéssel 5.771,01 pontnál, a CAC-40 index 0,36 százalékos csökkenéssel 3.280,82 pontnál, a frankfurti DAX-mutató 0,24 százalékos gyengüléssel 6.791,20 pontnál járt, majd a londoni index is ismét veszteségbe csúszott.

Az elemzők és forgalmazók szerint a nap elején óvatos profitkivét követheti az elmúlt kétnapi pozitív kiigazítást, a nap folyamán pedig a vállalati hírek mellett továbbra is a spanyol adósságválsággal kapcsolatos befektetői aggodalmak befolyásolhatják a tőzsdemutatók mozgását.

Kedden a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 100,67 pontos, 1,78 százalékos emelkedéssel 5.766,95 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 175,81 pontos, 2,65 százalékos többlettel 6.801,00 ponton végzett, míg Párizsban a CAC-40 87,23 ponttal, 2,72 százalékkal 3.292,51 pontra erősödött.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Íme a négy hónapon át laborban növesztett emberi miniagy első eredményei

Íme a négy hónapon át laborban növesztett emberi miniagy első eredményei

Nem tágít a nyár, akár 28 fok is lehet ma

Nem tágít a nyár, akár 28 fok is lehet ma

Videó: Több tucat focihuligán csapott össze Zalaegerszegen

Videó: Több tucat focihuligán csapott össze Zalaegerszegen

Jelöletlen BMW M3-as rendőrautó állt szolgálatba az ausztráloknál

Jelöletlen BMW M3-as rendőrautó állt szolgálatba az ausztráloknál

A vádemelésnél tart a Kuciak-ügy, a vádlottak életfogytiglant is kaphatnak

A vádemelésnél tart a Kuciak-ügy, a vádlottak életfogytiglant is kaphatnak

Felvette a kollégája pulóverét, aki emiatt leszúrta

Felvette a kollégája pulóverét, aki emiatt leszúrta