Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter jogszerűtlennek minősített döntése közel 200 millió forintjába kerülhet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek a társaság szerdai közleménye alapján azért, mert a bíróság elsőfokú döntése szerint Tátrai Miklós, a zrt. egykori vezérigazgatója munkaszerződésének 2009 júliusi megszüntetése jogellenes volt.
Az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós által még 2009-ben indított munkaügyi perben a kedden tartott tárgyaláson a bíróság elsőfokú ítéletet hirdetett. Mivel e szerint a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg, a bíróság az elmaradt munkabér, annak kamatai, valamint kárátalány címén összesen közel 200 millió forint megfizetésére kötelezte az MNV Zrt.-t.
Tátrai Miklós az MNV Zrt. megalakulásától töltötte be a vezérigazgatói tisztséget. Személyi alapbére havi 3,5 millió forint, átlagkeresete 5 millió forint felett volt. Tátrai Miklós emellett tagja volt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak (NVT) is, amiért további 850 ezer forintos tiszteletdíj illette meg.
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter 2009. július 14-i hatállyal rendkívüli felmondás útján szüntette meg Tátrai munkaviszonyát. Tátrai ezt követően munkaügyi pert indított, hivatkozással arra, hogy munkaviszonyának megszüntetése jogellenes volt. A közlemény szerint az első fokon eljárt bíróság az ítélet indoklása során arra a megállapításra jutott, hogy Tátrai Miklós munkaviszonyának megszüntetésére nem az akkori pénzügyminiszter, Oszkó Péter, hanem a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) lett volna jogosult.
A bíróság szerint a rendkívüli felmondás nem volt kellően megalapozott, az indoklás legfeljebb rendes felmondás gyakorlására adhatott volna okot. A bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy Tátrai Miklóst elmaradt munkabérként közel 160 millió forint és kamatai, kárátalányként kéthavi átlagkeresetként közel 11 millió forint illeti meg. Emellett az MNV köteles 3 millió forint perköltség megfizetésére is.
Tátrai Miklós keresetet nyújtott be az elmaradt prémium megfizetésére is, ezt az igényt azonban a bíróság nem találta megalapozottnak. Az MNV Zrt. az elsőfokú bíróság szóban kihirdetett ítéletét nem kívánta kommentálni. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az első fokon eljárt bíróság szerint a Pénzügyminisztérium akkori vezetője, Oszkó Péter jogellenes döntést hozott. E jogellenes döntés súlyos erkölcsi hatásaival és pénzügyi terheivel kell most az MNV Zrt.-nek szembesülnie - áll a közleményben. Az MNV az elsőfokú bíróság írásba foglalt ítélete kézhezvételét követően dönt arról, hogy élni kíván-e jogorvoslattal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.