Ennél nagyobb arányú hiány az EU-ban tavaly csak Írországban képződött, a GDP 13,1 százaléka. Spanyolországban a GDP 8,5 százaléka lett tavaly az államháztartás deficitje.Görögországban sok hónap válság után, nemzetközi segítséggel immár megteremtődtek a feltételei annak, hogy a gazdasági növekedésre összpontosítsanak - állapította meg a témáról a múlt szerdán kiadott jelentésében az Európai Bizottság. A jelentés emlékeztet arra, hogy a nemzetközi közösség - az adósságleírást és az Athént segítő két középtávú hitelprogramot is beszámítva - összesen 380 milliárd euróval támogatta Görögországot. Ez egy főre vetítve több mint 33 ezer eurós külföldi segítséget jelent a 11 millió lakosú országban.AP / Petrosz GiannakouriszAz Európai Bizottság előrejelzése szerint az idén a görög hazai össztermék (GDP) 4,7 százalékkal zsugorodik, a gazdaság az ötödik egymást követő évben lesz recesszióban. A görög központi bank ennél némileg kedvezőbb helyzetre, csak 4,5 százalékos gazdasági zsugorodásra számít 2012-re.
Némileg javult a görög államháztartás
Görögország pénzügyi helyzete tavaly valamelyest javult: az államháztartás hiánya a GDP 9,1 százalékára csökkent az előző évi 10,3 százalékról, az Eurostat adatai szerint.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.