Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Márciusban általános forgalmi adóból 63,6 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbinál 4,1 milliárd forinttal, 6 százalékkal alacsonyabb, a csökkenésben alapvetően a visszautalások nagymértékű összege játszott szerepet - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.
Banai Péter Benő a nemzetgazdasági tárca hétfői internetes sajtótájékoztatóján arról írt, hogy az NGM szerint a kiutalások magas szintje a 2011. évet érintő revízió, illetve az ellenőrzések befejezésével kiutalható összegek emelkedésével függ össze.
Egy másik újságírói kérdésre, amely a megnövekedett kamatkiadásokat okait tudakolta, azt válaszolta a helyettes államtitkár, hogy az NGM számításai már tartalmazzák a kamatkiadások előzetesen tervezettnél nagyobb összegét. Emellett is tartható a 2,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél. A többletkiadásokat fedezi a tervezett kamatkockázati tartalék felhasználása - válaszolta Banai Péter Benő. A költségvetésben 98 milliárd forint szerepel kamatkockázati tartalékként erre az évre.
Az NGM államháztartási adataiból kitűnik: az idei első 3 hónapban az áfa-bevételek mintegy 534 milliárd forintot értek el, ami az éves előirányzat 19,6 százaléka, míg a kamatkiadások 452 milliárd forintra rúgtak, elérték az éves tervezett összeg 42,4 százalékát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A leggazdagabb magyarországi vállalkozók közé tartozó Rahimkulov család egyik tagja, Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Magyar Péter magára vette.