Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Egy forintra közelítette meg idei árfolyamcsúcsát a forint: szerdán kora délután 286,57 forinton is jegyezték az eurót, ami egy forinttal drágább a február 21-én 285,56 forinton elért idei mélypontjánál.
Szerda délutáni árfolyamán a forint négy és fél százalékkal erősebb a brüsszeli tárgyalások előtt hétfőn délután tartott 299 forint feletti euró jegyzésnél. A forint az idén január 5-én elért árfolyam mélypontjához képest szerdai árfolyamán már közel 12 százalékkal erősebb.
Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője közölte: Az Európai Bizottság kész lezárni a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárást a Magyar Nemzeti Bank ügyében, valamint szabad utat adott arra, hogy megkezdődjenek a pénzügyi tárgyalások Magyarországgal és a Nemzetközi Valutaalappal egy elővigyázatossági hitelkeretről.
A forint 292-es euró jegyzés alatt tartózkodott a délelőtt folyamán, majd a bejelentésre a jegyzés 290 alá erősödött. Fél egykor az eurót már 288, 95 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben. Hétfőn délután az eurót még 299 forint felett, 300 közelében jegyezték. A forint azóta közel három és fél százalékkal erősödött. A szerdán elért árfolyamon az idén február végén jegyezték utoljára a forintot.
A svájci frankot 240,42 forinton jegyezték fél egy után az előző délutáni 245,00 forinttal szemben, a dollár árfolyama szerda délben 218,53 forint a kedd délutáni 222,80 forinttal szemben, a jent pedig 2,6919 forinton jegyzik 2,7179 forint helyett.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint 2026-ban azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.