Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közvetlen állami tulajdonba kerülhet az Eximbank és a Mehib, a tulajdonosi jogokat pedig a nemzetgazdasági miniszter gyakorolná a törvényjavaslat szerint, amelyet pénteken nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Az indoklás szerint a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) részben közvetlen, részben közvetett módon jelenleg is 100 százalékos állami tulajdonban van.
A részvények 25 százaléka plusz egy szavazat közvetlen állami tulajdonban áll, a többi 75 százalék, mínusz egy szavazat pedig a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) tulajdonába tartozik. Mivel az MFB 100 százalékos állami tulajdonban van, lényegében csak köztes vállalkozás szerepét tölti be a tulajdonos állam és a két társaság között.
A törvényjavaslat szerint szakmai és gyakorlati szempontok alapján indokolatlan és célszerűtlen az egységes állami tulajdon, valamint a tulajdonosi joggyakorlás megosztása több állami, illetve kormányzati szereplő között. A két intézményhez fűződő kormányzati, külgazdasági és államháztartási kapcsolatok indokolttá teszik az állami tulajdon kizárólagosságát, illetve a tulajdonosi jogok nemzetgazdasági miniszter általi gyakorlását - derül ki az indoklásból.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”