Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke.
Tragikus hirtelenséggel 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a Trigranit.
A TriGranit Holding Bartha Ferencet saját halottjának tekinti, a temetésről a családdal közösen később intézkednek.
Bartha Ferenc 1943. augusztus 6-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait követően a Közgazdasági Egyetem Külkereskedelmi szakán tanult, ahol 1965-ben szerzett diplomát.
1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa lett, majd 1970 és 1980 között a Külkereskedelmi Minisztériumban főosztályvezető-helyettesként dolgozott. 1980-tól 1987-ig a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságát vezette, majd a Kereskedelmi Minisztérium államtitkárává nevezték ki. 1988-ban a Magyar Nemzeti Bank élére került, az elnöki pozíciót 1990-ig töltötte be.
Ezt követően a bécsi székhelyű Indosuez Pénzügyi Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója lett, majd a Banque Indosuez Magyarország elnökeként dolgozott. Bartha Ferencet 1994-ben az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsának elnökévé és privatizációs kormánybiztossá nevezték ki.
1995-ben megalapította és azóta vezette a Bartha Pénzügyi Tanácsadó Kft.-t, ezzel párhuzamosan 1996 és 1998 között a Gránit Pólus Beruházási és Fejlesztési Rt. vezérigazgatói posztját is betöltötte. 1997 és 1999 között a TriGranit Fejlesztési Rt. vezérigazgatója, 1999-től 2003-ig a társaság elnöke volt. 2003-tól a TriGranit Holding Ltd. elnöke, 2010-től pedig a Gránit Bank Zrt. Igazgatóságának elnöke volt.
Pályafutása során számos szakmai megbízatásnak is eleget tett, többek között 1997-től 1998-ig a Raiffeisen Unicbank Rt., 2002 és 2007 között pedig az Inter Europa Bank Rt. igazgatóságának elnökeként tevékenykedett.
Bartha Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Ellenőrző Bizottságának elnöke volt, valamint tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak, a South Eastern Europe Business Advisory Council-nek és a MTA Világgazdasági Kutatóintézete Tudományos Tanácsának.
Nemzetközi munkássága elismeréséül a Francia Becsületrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.