Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,53 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 17.523,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: elsősorban a görögországi parlamenti választások körüli bizonytalanságok váltották ki a rossz hangulatot. Összefoglalója szerint délelőtt még viszonylag kiegyensúlyozott volt a kereskedés, délután kettő körül még egy markánsabb emelkedés is történt, majd utána határozottan esett az index, a napi mélyponton zárt.
Megjegyezte, a régió a fejlett piacokhoz képest jobban teljesített, de a régión belül a magyar piac viszonylag gyengébben szerepelt. Hozzátette, mivel igen alacsony volt a forgalom, ebből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni.
Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője az MTI-vel azt közölte: a hétfő délutáni emelkedés után kedden ismét lejtőre kerültek a részvényárfolyamok az európai tőzsdéken, amelynek elsődleges okai szerinte is a Görögországból érkező nyugtalanító információk voltak.
Emlékeztetett: Alexisz Ciprasz, a kormányalakításra másodikként jogosult szélsőbaloldali Sziriza párt vezetője kijelentette, hogy a korábbi kormányok mentőcsomaggal kapcsolatos vállalásait semmisnek tekinti. Az elemző hozzátette: az idő egyébként is sürgető, hiszen amennyiben a párt 3 napon belül nem tud koalíciós kormányt alakítani, új választásokat kell kiírni.
A Mol 150 forinttal, 0,88 százalékkal 16.845 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 61 forinttal, 1,64 százalékkal 3.648 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,03 százalékkal 482 forintra gyengült, forgalma 705,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 1,47 százalékkal 36.900 forintra csökkent, a részvények forgalma 234,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 37,6 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,51 százalékkal 14.500 forintra csökkent.
A BUMIX 1.141,22 ponton zárt kedden, ez 9,61 pontos, 0,84 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.