Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A nemzetgazdasági miniszter által bejelentett pénzügyi tranzakciós adó - amely a pénzintézeteknél jelenik meg többlet ráfordításként - ellentmond annak megállapodásnak, amelyet a múlt év decemberében kötött a kormány a Bankszövetséggel - közölte a bankok érdekképviseletét ellátó szervezet szerdán.
A Bankszövetség közleménye szerint a tavaly december közepén kötött megállapodásban a kormány vállalta, hogy a banki különadó mértéke és alapja 2012-ben a hatályos szabályozáshoz képest nem változik, 2013-ban a mértéke 50 százalékkal csökken, 2014-ben csak az Európai Unió jogrendjében elfogadott bankadónak megfelelő, vagy az Európai Unió tagállamaiban alkalmazott bankadó alapok és bankadó kulcsok átlagos mértéket meg nem haladó banki különadó kivetésére kerülhet sor. A megállapodást az Országgyűlésben a nemzetgazdasági miniszter jelentette be.
Ezért mond ellent a kormány megállapodásba foglalt fenti ígéretének a most bejelentett a pénzügyi tranzakciós adó, amely a tranzakciót lebonyolító pénzügyi intézményeknél jelenik meg többlet-ráfordításként - áll a közleményben.
A Bankszövetség közleménye azt is jelzi, hogy a kormány célkitűzései közé tartozik a magyar vállalkozások hitelhez jutásának elősegítése, a pénzügyi közvetítőrendszer aktív szerepvállalása mellett. Amennyiben viszont a pénzügyi intézményeket többletterhek sújtják, az szükségképpen visszaveti a pénzügyi intézmények hitelezési képességét illetve tovább növeli a hitelek árát.
A Magyar Bankszövetség hangsúlyozza azt is, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben soha nem kérte, illetve soha nem javasolta, hogy a lakosságot a kormány pénzügyi tranzakciós adóval terhelje meg.
Az érdekképviselet felhívja a figyelmet arra, hogy a szabályozási környezet kiszámíthatósága mindenkor szükséges feltétele a gazdaság működésének, válság idején pedig már önmagában is képes tompítani annak negatív következményeit - míg hiánya egyértelműen erősíti a külső tényezők okozta romboló hatásokat.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!