Görögországnak a vállalt takarékossági program értelmében államháztartási hiányát a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kell csökkentenie a tavalyi 9,1 százalékról 2014 végéig. Az akkor még hivatalban lévő görög kormány ezt a határidőt 2015-re akarta kitolni.
Az euróövezet pénzügyminiszterei márciusban Spanyolország számára engedélyezték, hogy az idén a korábban tervezetthez képest nagyobb legyen az államháztartási hiány: az előzőleg a GDP 4,4 százalékában meghatározott deficit helyett a hiány az 5,3 százalékot is elérheti.
Görögország pénzügyi helyzete tavaly valamelyest javult: az államháztartás hiánya a GDP 9,1 százalékára csökkent az előző évi 10,3 százalékról. Ennél nagyobb arányú hiány az EU-ban tavaly csak Írországban képződött, a GDP 13,1 százaléka. Spanyolországban a GDP 8,5 százaléka lett tavaly az államháztartás deficitje.
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az idén a görög GDP 4,7 százalékkal hanyatlik, a gazdaság az ötödik egymást követő évben lesz recesszióban. A görög központi bank némileg derűlátóbb, csak 4,5 százalékos csökkenésre számít 2012-ben.