Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ötezerrel csökkent a regisztált munkanélküliek száma Baranya megyében, de ez nem a piac élénkülésének, sokkal inkább az állam és az önkormányzatok közmunkásprogramjainak köszönhető. A jó eredmény tehát csalóka.
A bama.hu cikke szerint az országos tendenciával ellentétben a megyében még februárban is emelkedett az álláskeresők száma, igaz, azóta folyamatosan csökken ez az igény.
A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója, Janovics László szerint a háttérben az országos közmunkaprogramok "foglalkoztatásra gyakorolt jótékony hatása áll", de sok munkanélkülit szívott fel az önkormányzatok Start közmunkaprogramjai is, illetve az erdészetek, vízügyi társaságok foglalkoztatási programjai is. Az igazgató szerint az év folyamán mintegy tízezer embernek tudnak majd folyamatos vagy legalább időszakos munkalehetőséget biztosítani ezek a programok.
Ugyanakkor elismerte, hogy a piac által mozgatott munkaerőpiacon nem volt élénkülés Baranya megyében.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.