Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Elégedetlen befektetők egy csoportja keresetet nyújtott be a Facebook, valamint a pénteki tőzsdei debütálást levezénylő Morgan Stanley ellen azt állítva, hogy a kibocsátási prospektusban valótlanságok szerepeltek.
A New York-i járásbíróságon beadott kereset szerint a kibocsátási dokumentumban elhallgattak olyan fontos tényeket, mint például "a bevétel-növekedés komoly csökkenését", azaz azt, hogy a Facebook növekedési kilátásai nem kifejezetten jók.
Közben a szenátus bankügyekkel foglalkozó bizottsága is vizsgálódik az ügyben, mert felmerült a gyanú, hogy a Morgan Stanley a kibocsátás előtt eljuttatott kiválasztott ügyfeleknek egy olyan elemzői véleményt, ami a Facebook kilátásait negatív megvilágításba helyezi. A Facebook szerdai közleményében érdemtelennek minősítette a keresetet, a Morgan Stanley nem kommentálta a hírt.
A múlt héten pénteken 42,55 dolláron indult a kereskedés a világ legnagyobb közösségi portáljának részvényeivel, szemben a 38 dolláros kibocsátási árral. Később csökkent az ár: az elmúlt három kereskedési napon a Facebook 18 százalékot veszített értékéből, kedden a papírok 31 dolláron fejezték be a kereskedést, szerdán zárás előtt két órával 31,70 dollár volt az ár.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.