Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az orosz Gazprom lemond arról, hogy a Déli Áramlat gázvezetéket Ausztriáig építse - derül ki a cég lapjában megjelent cikkből, amelyet az ITAR-TASZSZ hírügynökség idézett. Ez azt jelentené, hogy a vezeték csak az olasz-osztrák határig, Tarvisióig fut majd.
Korábban a projektben részes olasz ENI vezérigazgatója, Paolo Scaroni már közölte ezt a szándékot, de megjegyezte, hogy erről, a Gazprom és partnerei előjogaként, azok az országok döntenek, amelyek területén a gázvezeték szárazföldi szakasza áthalad.
Kilencmilliárd euróra becsülte a Gazprom a Déli Áramlat gázvezeték oroszországi szakaszának költségét - közölte két napja Jaroszlav Golko, a cég beruházási igazgatója szerdán Moszkvában, a Gazprom sajtótájékoztatóján. Az MTI azon kérdésére, miszerint beindul-e a Déli Áramlat gázvezeték építése decemberben, a jelen lévő vezető szakemberek nem kívántak válaszolni. Arra hivatkoztak, hogy az Európát ellátó földgázszállító rendszer megvalósításának kérdéséről a Gazprom felső vezetése ad majd tájékoztatást a június közepére tervezett sajtórendezvényen.
Mint a Nyefty Rossziji energetikai hírportál hozzáteszi: korábban a Déli Áramlat teljes szárazföldi szakasznak bekerülési költségét 5 milliárd euróra becsülték, a tenger alatti szakaszét pedig 10 milliárd euróra.
Az RBK daily orosz üzleti napilap értesülése szerint a Gazprom mindeddig nem kapta meg az engedélyt a gázvezeték orosz területen átmenő szakaszának építésére. A gond a Fekete-tenger partján, Krasznodar megyében lévő kiemelt szövetségi üdülőhely, Anapa körül merült fel, amely beleesik az építési területbe. Ha a gázcég május végéig nem kapja meg az engedélyt, csúszhat a Déli Áramlat építésének decemberre ígért kezdete.
Kedden a Gazprom sajtószolgálata arról adott ki közleményt, hogy az igazgatótanács megerősítette, miszerint minden a tervek szerint halad és decemberben megkezdik a Déli Áramlat építését. A földgázszállítás megindítását az új vezetéken 2015-re tervezik.
A Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezeték részvényesi szerződését szeptemberben írta alá a Gazprom, az olasz ENI, a francia EDF és a német BASF/Wintershall. A projektben 50 százalékban a Gazprom, 20 százalékban az ENI és 15-15 százalékban a francia GDF és a német BASF-Wintershall a tulajdonos.
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója április 17-én Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel. A Gazprom tájékoztatása szerint szó volt a Déli Áramlatról is. A magyar kormányfő április 23-án Brüsszelben kijelentette: Magyarország számára puszta gazdasági megfontolásokból sokkal jobb, ha a Déli Áramlat földgázvezeték magyar területet is érint.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van.