Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az ír választók többsége "igennel" fog szavazni az Európai Unió (EU) fiskális paktumáról szóló jövő szerdai népszavazáson - derült ki egy közvélemény-kutatás szombaton közzétett eredményeiből.
Enda Kenny ír kormányfő ennek ellenére arra figyelmeztette a szerződés támogatóit, hogy ne bízzák el magukat, mivel ő maga a különbség csökkenésére számít a kampány utolsó napjaiban. A regisztrált szavazók 39 százaléka azt tervezi, hogy igennel szavaz a fokozottabb fiskális szigort előirányozó kormányközi uniós szerződésre, 30 százalék elutasítaná, a maradék 31 százalék pedig bizonytalan - derül ki a The Irish Time című ír napilap által ismertetett felmérésből.
Írország az egyetlen olyan aláíró tagállam, ahol népszavazást kell tartani a szóban forgó szerződés ratifikálásához. Ha az írek leszavazzák a paktumot, az még mindig hatályba léphet minimum 12 tagország nemzeti parlamentjének jóváhagyásával. Írországban korábban két alapszerződést is elutasítottak népszavazáson: 2001-ben a későbbi tízes bővítést lehetővé tevő Nizzai Szerződést, 2009-ben pedig a Lisszaboni Szerződést.
A szigetország jelenleg erősen függ az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kölcsönétől, amely 2013-ban fut ki. A fiskális megállapodást elutasító tagországok a jövőben azonban nem részesülhetnek ilyen nemzetközi pénzügyi segítségben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.