Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A jegybanktörvényről megfogalmazott EKB-vélemény befolyásolhatja az IMF/EU-tárgyalások megkezdésének idejét, vagy a tárgyalások hosszát az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Az EKB továbbra is aggályait fejezte ki a jegybank függetlenségét illetően. A csütörtökön nyilvánosságra hozott vélemény szerint az EKB fenntartja azt az álláspontját, hogy az MNB-törvény hatályos rendelkezései - a módosított törvénytervezetben szereplő, jó irányba tett elmozdulás ellenére - nem elégségesek a központi bank függetlenségének helyreállításához.
Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője úgy véli, az erőviszonyok ismerete nélkül nehéz megmondani, hogy az EU/IMF- hitelmegállapodások megkezdését, illetve időbeni tartamát miként befolyásolja az EKB álláspontja. Az viszont látszik, hogy további módosításokra is szükség lehet annak érdekében, hogy elinduljanak a tárgyalások. A folyamatot befolyásolhatja az európai (bank)válság alakulása, miként a forint árfolyamának további gyengülése is.
Az MKB Bank vezető elemzője szerint az MNB-elnök fizetésének ügyében, mandátumának lejárta előtt nem indokolt változtatni; ha ezt az EKB kifogásolja, az érthető. A monetáris tanácstagok számának bővítése ugyanakkor már valóban vitatható kérdés.
Az EU/IMF-tárgyalások megkezdését feltehetően nem, hosszát viszont befolyásolhatja az EKB véleménye - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Bár nem zárható ki, hogy a kormány szóbeli ígéretet tesz az EKB által vitatott passzusok változtatására, lehet, hogy ez nem lesz elegendő, mivel "a bizalommal van probléma" - fogalmazott Suppan Gergely.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.
Aggályos lehet, hogy a V-Híd letarolta a közbeszerzéseket és megszüntette az érdemi versenyt.