Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 542,96 pontos, 3,31 százalékos emelkedéssel, 16.941,35 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a befektetők az EKB pénzcsapjainak megnyitásában bíznak, ez hozta meg vásárlási kedvüket. Körvonalazódik a bajba került spanyol bankok kisegítésére kidolgozandó csomag is.
A Buda-Cash üzletkötője óvatosságra int: a mai kereskedés a hetek óta tartó esés korrekciójaként is felfogható, s ha változik a kockázat megítélése, akkor ismét fordulhat a kocka. Alapvetően egy lefelé ereszkedő trend oldalazó folytatása várható - hangsúlyozta Sőre Balázs.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője azzal magyarázta a Mol 5,37 százalékos emelkedését, hogy az olajárak az utóbbi két napban ismét felfelé vették az irányt, ma például 2 százalékkal emelkedtek. A Mol szektortársai közül az osztrák OMV 4,1 százalékkal, a lengyel PKN 2,0 százalékkal, a francia Total 1,5 százalékkal drágult.
A Mol felíveléséhez hozzájárult az is, hogy a shortosok is visszajöttek a piacra, és zárták pozíciójukat - tette hozzá az Erste Befektetési Zrt. elemzője, aki úgy látja, hogy az egy hónapos esés után elindulhat az emelkedés a pesti parketten. Az elemző kitért az E-Star második napja tartó szárnyalására is (ma 15 százalékot drágult), amelynek hátterében az áll, hogy a társaság megkapja a várt hitelt, így teljesíteni tudja törlesztési kötelezettségeit.
A Mol 840 forinttal, 5,37 százalékkal 16.490 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 98 forinttal, 2,93 százalékkal 3.448 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,82 százalékkal 437 forintra emelkedett, forgalma 368,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,37 százalékkal 37.000 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 706,3 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 86,0 millió forintos forgalom mellett 475 forinttal, 3,46 százalékkal 14.200 forintra erősödött. A BUMIX 1.030,07 ponton zárt szerdán, ez 18,60 pontos, 1,84 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában szerdán a kukorica ára egy határidőre csökkent, s ugyancsak esett a napraforgó októberi jegyzése. A malmi búza augusztusra továbbra is 55.000, szeptemberre 56.000 forintba kerül.
A takarmánykukorica júliusi árfolyama 500 forinttal 52.800 forintra csökkent, a novemberi nem változott, 47.200 forinton áll, a decemberi jegyzés ugyancsak változatlanul 47.600 forint. A napraforgó októberi jegyzése 2.000 forinttal került lejjebb, az új ár 123.000 forint, novemberre továbbra is 126.000, decemberre 126.500 forint.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.