Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Pluszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a pénteki kereskedés zárása előtt mintegy két órával.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,53 százalékkal 12.526,50 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,75 százalékkal 2.851,96 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,54 százalékkal 1.321,65 pontra erősödött.
Veszteséggel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután Ben Bernanke Fed-elnök az előző este lehűtötte az újabb gazdaságösztönző célú monetáris enyhítő program indításába vetett reményeket, és megrázta a piacot, hogy a Fitch három osztályzattal rontotta a spanyol szuverén adósság besorolását. Ráadásul erősítette a világgazdaság további lelassulásával kapcsolatos aggodalmakat, hogy áprilisban a vártál jobban csökkent a német export.
A kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,26 százalék, a S&P-500 index 0,28 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,32 százalék veszteséget mutatott. Nap közben azonban emelkedésnek indultak a tőzsdék, és ledolgozták a kezdeti veszteséget, mert a piacokon jóformán már biztosra veszik, hogy Spanyolország támogatást kap az unió pénzügyi biztonsági alapjából. Az euróövezet szakminiszterei értesülések szerint szombaton telefonkonferenciát tartanak ebben az ügyben.
Ez a hír jót tett a bankpapíroknak, a csökkenő olajár viszont lehúzta magával az olajrészvények árfolyamát. A Brent típusú olaj hordónkénti ára 2 százalékkal 97,90 dollárra esett, az amerikai WTI referencia fajta jegyzése pedig közel két dollárral 82,89 dollárra esett.
Az arany unciája este New York-ban 1.590 dollár körül forgott, mintegy 60 centtel erősödött.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.