Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Egyesült Államokban havi szinten 2008 decembere óta a legnagyobb mértékben, 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak májusban áprilishoz képest, elsősorban az energiaárak 4,3 százalékos és ezen belül a benzinárak 6,8 százalékos esése miatt - jelentették az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikusai csütörtökön.
A Dow Jones által megkérdezett elemzők ugyancsak 0,3 százalékos csökkenést vártak májusra.
Tavaly májushoz képest 1,7 százalékos inflációt mértek az áprilisi 2,3 százalék után.
A nagy kilengéseket mutató energia- és élelmiszerárak nélkül számított havi maginfláció az áprilisi 0,2 százalék után májusban ugyancsak 0,2 százalék volt, ami megegyezett a szakértői várakozásokkal.
Az éves maginfláció 2,3 százalék volt az áprilisi, ugyancsak 2,3 százalék után.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed inflációs célja 2 százalék.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiányoznak az uniós támogatások, más forrásokat kell keresni, ebben nyújt segítséget Klaus Mangold a MÁV-nak 100 millió forintért.