Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány hiába próbálja takargatni gazdaságpolitikai kudarcát, az mindig kiderül; már látszik, hogy folytatódni fognak a megszorítások, a foglalkoztatottság csak a közmunkások miatt fog nőni, a gazdaságban pedig recesszió lesz - mondta a csütörtöki kormányszóvivő tájékoztatón ismertetett 2013. évi költségvetés számai kapcsán az LMP szóvivője az MTI-nek.
Heltai László úgy fogalmazott, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még mindig álomvilágban él, ami az "ország számára inkább rémálomnak tűnik". A szóvivő, aki a miniszter kijelentéseit egyszerre tartotta nevetségesnek és irreálisnak azt is leszögezte: hiába mondja Matolcsy György, már mindenki érzi, hogy 2012 nem a stabilitásról szól.
A Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzsé tervezetéről adott értékelésére visszautalva azt mondta, a testületnek igaza volt, mert a kormányzat által választott eszközök nem alkalmasak a jövő évi növekedés beindítására, ezért alaptalan a jövő évi pozitív változásokba vetett hit. Egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány intézkedései nyomán "folytatódnak a megszorítások", újabb 10-11 ezer közszolgát tesznek ki állásából és felére vágják a gyógyszerkasszát.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, a kormány második olvasatban tárgyalta a 2013. évi költségvetést, amelynek tíz sarokszámát változatlanul hagyta, így továbbra is 1,6 százalékos jövő évi GDP-növekedéssel számol.
Az államháztartási deficit 2,2 százalék lesz, az államadósság GDP-hez mért aránya 78-ról 76 százalékra csökken a büdzsében szereplő pálya szerint. A javaslat 4,2 százalékos inflációval és 299,4 forintos euróárfolyammal számol. A folyó fizetési mérleg aktívuma 4 százalék lesz az idei 2 százalék után - sorolta az adatokat a miniszter.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.