Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A svájci jegybank nem engedi az euró árfolyamát 1,20 frank alá esni. "A frank minden közgazdasági modell alapján túlértékelt, és további erősödése súlyos gondokat okozna az exportfüggő svájci gazdaságnak" - mondta Thomas Jordan, a jegybank elnöke csütörtökön Bernben.
Már a második negyedévben a növekedés jelentős lassulására kell számítani, ezért az euróövezet válságában "a minimális árfolyam fenntartása ebben a helyzetben az egyedül helyes koncepció" - hangsúlyozta.
A svájci jegybank tavaly szeptemberben, az adósságválság elmélyülésekor jelentette be, hogy 1,20 frankon megvédi az euró árfolyamát, azután, hogy óriási pénzek menekültek frankba, felhajtva a svájci valuta jegyzését.
Májusban az adósságválság elmélyülésével ismét nagy összegek zúdultak a mentsvár valutának számító frankba és a jegybank körülbelül 60 milliárd frankért volt kénytelen eurót vásárolni, hogy a minimális árfolyam fölött tartsa az európai valutát.
A svájci devizatartalékok így hatalmasra duzzadtak, amiért politikusok és szakértők bírálták is a jegybankot. Jordan szerint azonban a bank "képes viselni az ebből eredő kockázatokat". Ha a svájci jegybank nem tudná tartani az 1,20 frankos euróárfolyamot, akkor a meglévő tartalékokon óriási veszteséget szenvedne el.
Jordan nem zárta ki, hogy az SNB "nehezebb fegyvereket" is bevet, mint például a tőkeáramlás korlátozása vagy negatív kamatok megállapítása. "Szükség esetén bármikor készek vagyunk további intézkedéseket hozni" - mondta Jordan.
A jegybankelnök nem óhajtott válaszolni arra a kérdésre, honnan özönlik a pénz Svájcba, mert - mint mondta - a jegybank szempontjából ez közömbös.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.