Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Dél-Korea bejelentette, hogy leállítja iráni olajbeszerzéseit, tekintettel az Európai Unió azon szankciójára, amely július 1-jétől megtiltja a biztosításkötést az iráni kőolajat szállító hajókra.
Az uniós büntetőintézkedés célja, hogy Európa nyomást gyakoroljon Teheránra gyaníthatóan katonai célú nukleáris programjának leállítása érdekében. A szöuli kormány keddi közlése szerint kudarcot vallottak Brüsszellel folyatott tárgyalásaik, amelyeken az iráni olajat szállító dél-koreai tankerek biztosításának meghosszabbítását próbálták elérni.
Dél-Korea, amely Kína, Japán és India mellett az iráni olaj négy legnagyobb ázsiai vásárlója közé tartozik, e négyesből elsőként kényszerül leállítani importját, mivel hagyományosan európai társaságokra támaszkodik tartályhajóinak biztosítása terén. Az Egyesült Államok katonai védelmét élvező kelet-ázsiai gazdasági hatalom 2011-ben 87 millió hordó iráni nyersolajat vásárolt, ami teljes kőolajimportjának 9,4 százalékát jelentette.
A kieső mennyiség nagyobbik részét azonban máris sikerült kiváltani iraki, kuvaiti, katari és az Egyesült Arab Emírségekből megrendelt beszerzésekkel - közölte a dél-koreai gazdasági minisztérium. A tárca szerint Szöul nem tervezi, hogy állami garanciát nyújtson az iráni import folytatásához, ahogy azt Japán tette. A két másik nagy ázsiai vásárló, Kína és India sem állítja le importját, csak júliustól Iránra bízza a nyersolaj leszállítását és a szükséges biztosítások megkötését.
Az EU-tagállamok hétfőn hagyták jóvá az Iránnal szembeni olajembargó július 1-jétől való bevezetését, egyúttal figyelmeztették Teheránt, hogy készek fokozni a nyomást, ha Irán továbbra sem enged a nukleáris programjának korlátozását szorgalmazó nemzetközi követeléseknek.
"Felfüggesztjük az iráni olaj dél-koreai importját, mivel az EU (maga is) felfüggeszti Iránból származó importját, és július 1-jétől leállítja az olajimportra vonatkozó biztosítási és viszontbiztosítási kötéseket" - írta közös közleményében kedden a dél-koreai gazdasági, pénzügy- és külügyminisztérium. A közlemény ugyanakkor leszögezi, Szöul további erőfeszítéseket tesz, hogy a lehető legkisebbre csökkentse az intézkedés negatív hatását a dél-koreai iparra és gazdaságra.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.