Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Euróövezeti pénzügyi szakértők szerint akár 10 milliárd euróra is szüksége lehet Ciprusnak, hogy talpra állítsa ingatag helyzetben lévő bankjait és teljesíteni tudja fizetési kötelezettségeit.
A szigetország hétfőn fordult segítségért uniós mentőalapokhoz, hogy felszínen tartsa gazdaságát, miután nem sikerült gyorshitelt kapnia Kínától, és egyelőre Oroszország is vonakodik megfejelni a tavaly ősszel folyósított 2,5 milliárd eurós kölcsönt. "Tragikus egybeesés, hogy Ciprus július 1-én veszi át az unió soros elnöki tisztjét" - mondta Jiannakisz Omirou, a parlament elnöke.
A mentőcsomag összegét még nem határozták meg, de uniós tisztviselők úgy becslik, hogy minimum 8 milliárd, de inkább 10 milliárd euróra lesz szükség. Ebből 6-7 milliárdot emészt fel a ciprusi állam finanszírozása, 2-3 milliárdot pedig a bankok feltőkésítése. Még nyitott kérdés, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csatlakozik-e a hitelprogramhoz.
A görög válság különösen rombolóan hat Ciprusra, amelynek bankjai az ország 17,8 milliárd eurós belföldi össztermékéhez képest hatalmas kinnlevőségekkel bírnak Görögországban. A hónap végéig legalább 1,8 milliárd euróval kell feltőkésíteni a Cyprus Popular Bankot (CPB), az ország második legnagyobb pénzintézetét. A kormány májusban lejegyezte a bank tőkepótló kötvénykibocsátását, hogy segítse a magántőke bevonását.
Ez azonban azt jelenti, hogy ha a CPB nem tud pótlólagos forráshoz jutni a tőkepiacon - már pedig nem tud - az államnak kell előteremtenie az összeget. Ciprus azonban nem tud pénzhez jutni a nemzetközi piacon, mióta a nagy hitelminősítők "bóvli" státuszba rontották le az ország hitelbesorolását. A CPB és a legnagyobb bank, a Bank of Cyprus 10-10 milliárd görög adósságpapírt tart a portfóliójában, és a nem fizető hitelek aránya 19, illetve 13 százalék.
Az első negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a ciprusi belföldi össztermék, és az idén az IMF szerint 1 százalékkal tovább zsugorodik. A munkanélküliség áprilisban 10,1 százalék volt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.