szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

300 milliárd forintos munkahely-teremtési csomagról állapodott meg Matolcsy György és a kormánypártok frakcióvezetői csütörtökön. Bevezetik a kisvállalati adót, az olyan foglalkozások esetében pedig, mint a cipész vagy a fodrász, tételes adót vezetnek be. A fedezet a Magyar Nemzeti Bank és az államkincstár, de elképzelhető, hogy az állam megadóztatása lesz.

300 milliárd forintos munkahely-teremtési csomagról állapodott meg Matolcsy György és a kormánypártok frakcióvezetői csütörtökön. A programot három évre tervezik, elsőként a munkanélkülieket akarják támogatni, a második kör a kisgyerekes anyákat érinti. Csak a jövő évi lépéssorozat kerül 300 milliárdba.

Mint Rogán Antal a bejelentéskor elmondta, a csomag lényege a munkáltatók közterheinek csökkentése. Ennek egyik alapja a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, és képzettséget nem igénylő fizikai dolgozók bérköltségeinek csökkentése.

A kisadózókra - ennek minősül a cipész, a fodrász és az újságíró is - tételes adót vezetnek be. Rogán szerint az adóegyszerűsítés hasonlít majd az egyszerűsített vállalkozói adóra (eva), de szerinte annál lényegesen jobb lesz. Csökkentik a kisvállalatok terheit is egy új, kisebb terhet jelentő kisvállalati adó bevezetésével. Az új adónem a 25 fő körüli vagy az alatti vállalkozásokat érinti.

Rogán Antal elmondta, hogy az alacsonykeresetűek munkahelyeinek védelmét helyezték az első helyre, de a pontos mértékeket hétfőn mutatják be, miután az Nemzetgazdasági Minisztérium előáll a részletes számításokkal.

Megadóztatják a jegybankot és az államkincstárt

Hogy a jövő évi költségvetésben hogyan fognak erre fedezetet találni, arról a Fidesz frakcióvezetője annyit mondott, hogy a költségvetési egyensúlyt meg kell tartani.

Matolcsy György ezzel kapcsolatban azt mondta, új forrásokat kellett találniuk a csomaghoz. Legalább 100 milliárdot várnak a pénzügyi tranzakciós illeték kiterjesztéséből, azt ugyanis a Magyar Nemzeti Bank műveleteire is kiterjesztik. A sárgacsekk-adót a költségvetési bizottság alapjaiban már átírta délelőtt. Hasonlóan legalább 100 milliárdot vár a tranzakciós illeték államkincstárra való kiterjesztésből. Rogán szerint ugyanakkor azt feltételül szabták, hogy a nyugdíjkifizetéseket és a gyermekgondozással kapcsolatos kifizetéseket semmilyen formában nem érintheti. A harmadik 100 milliárdot a költségvetési tartalékból veszi kölcsön a kormány - fogalmazott Matolcsy.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a tartalékból azért vesznek kölcsön, mert reményeik szerint a jövő évben már csökkennek az állampapírhozamok, és ezzel csökkennek a kamatkiadások is. Számításaik szerint 150 milliárd forinttal kevesebb kamatkiadása lesz az államnak a benyújtott költségvetéshez képest. Ebből tesznek 100 milliárdot a munkahelyteremtő csomagba, de később visszapótolják az év során a tartalékot. Tehát a tartalék szintjét nem érinti az év során - fogalmazott.

A kormány eredetileg 280 milliárd forintos bevételre számított a tranzakciós illetékből. Matolcsy viszont most azt mondta, az új tranzakciós illetékkel már csak 140 milliárd forintos bevételt terveznek a magyar bankrendszerből, ugyanis bekerült egy hatezer forintos adóplafon tranzakciónként. Mint Matolcsy mondta, az új javaslat a bankszövetséggel történt egyeztetés alapján született. A bankadó fele viszont megmarad. 

Az illeték bevételeit 50 milliárd forinttal pótolják ki a kamatkiadások csökkenéséből, és számításai szerint további 40 milliárd pótlás jön a Magyar Nemzeti Banknál végrehajtott pénzügyi tranzakciók megadóztatásából.

Matolcsy György
Túry Gergely

A tranzakciós illeték bevételi struktúrája a kormány szerint tehát úgy fog kinézni, hogy a bankrendszerből 140 milliárd folyik majd be, a Magyar Nemzeti Bankból és az államkincstárból összesen 240 milliárd, így az új adó végösszege 380 milliárd forint lesz.

Kérdésre válaszolva Matolcsy elmondta, hogy az államkincstárból 115 milliárd forintos tranzakciós adóbevétel folyik be, amit az érintett intézmények kiadáscsökkentéseként lehet felfogni. Mivel az MNB-elnökével nem egyeztettek, ezért számukra egyelőre kérdés, hogy áthárítja-e a bankokra ezt a veszteséget vagy sem. Mint mondta, amennyiben nem hárítja át, akkor a veszteség 2014-ben jelentkezik a költségvetésben. Vagyis egy meglehetősen bonyolult művelettel az állam magától szedi be a tranzakciós adó egy részét.

Tájékoztatták viszont az Európai Központi Bankot és az Ecofint ezekről a tervekről.

Nagyobb növekedést várnak

Matolcsy az új csomaggal átírta a növekedési tervet is. Mint mondta, a magyar költségvetést eleve egy konzervatív 1,6 százalékos növekedésre tervezték, az új csomaggal viszont már 2 százalékos növekedésre számít a kormány. Ebből a miniszter szerint bejön a hiányzó 50 milliárd forint, és ismét helyreáll a költségvetés egyensúlya a munkahelyteremtő csomag ellenére.

A Fidesz azt kérte a kormánytól, hogy az akcióterv részleteit dolgozza ki hétfőig, és a jogszabályokat július 12-ig, mielőtt a parlament nyári szünetre megy.

Kinek a csomagja?

Rogán Antal fideszes frakcióvezető már múlt pénteken jelezte, hogy bár a frakció támogatja a kormány által elkészített költségvetési javaslat sarokszámait és a deficitcélt, de mivel nem mindennel elégedettek, ezért négypontos csomagot dolgoztak ki a kormány számára.

A Fidesz-frakció a javaslat szerint egyfelől azt várja a kormánytól, hogy az 55 év feletti, a 25 év alatti, illetve a végzettséget nem igénylő munkakörök betöltői számára jelentős mértékben csökkentsék a terheket. Másfelől, közölte a frakcióvezető, elvárja a Fidesz képviselőcsoportja, hogy a kormány egyszerűsítse le az adózást, csökkentse a terheket, az önfoglalkoztató, az évente 5 millió forint alatti bevételt termelő, összesen 410 ezernyi kényszervállalkozó számára. Azt ugyancsak elvárják, hogy a kormány segítsen a 25 fő alatti foglalkoztatottal rendelkező kisvállalkozóknak, Rogán szerint az ő terheiket jelentősen mérsékelni kell, ami 6-700 ezer embert érinthet. Negyedik pontként Rogán a területi elv érvényesítését fogalmazta meg, ami szerinte azt jelenti, hogy az egyes elmaradott térségekben speciális beruházási adókedvezményeket kellene biztosítani.

Rogán hétfőn cáfolta, hogy a kormány és a kormánypárti frakciók között a 2013-as költségvetéssel kapcsolatban harc lenne, és elmondta, hogy a pénteken megfogalmazott négypontos javaslatcsomagjuknak pozitív fogadtatása volt hétfőn a frakcióülésen, ahol Orbán és Matolcsy is jelen volt. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, méltányolja a javaslatokat, de nem szabad előrerohanni, mivel súlyos tételekről van szó. Felkérte Matolcsy Györgyöt, hogy még a parlamenti nyári szünet előtt terjesszék az Országgyűlés elé az ezeket megalapozó javaslatokat. A csomag egy részére a hétre, a másik részére július 9-ig adott határidőt.

Bár úgy tűnhet, hogy a javaslatcsomag akár a kormány és a frakció között feszülő ellentétekre is utalhat, a járulékok csökkentését magába foglaló intézkedéscsomagról Orbán Viktor valójában már május végén beszélt, amikor az m1-en az Este különkiadásában elmondta, hogy a június 27-28-i brüsszeli uniós csúcstalálkozó után dönthet a magyar kormány egy új gazdasági intézkedéscsomagról, amely a vállalkozásokat és a vállalkozókat támogathatja, valamint dönthet a járulékok csökkentéséről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!