szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 392,51 pontos emelkedéssel, 17.175,77 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 2,34 százalékkal erősödött.

Az optimista nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel indul a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők szerint, akik a nap közben további emelkedést várnak.

Csáky Attila, az UniCredit Zrt. kereskedési igazgatója szerint pozitív nyitás után további emelkedés várható, ami délelőtt, de akár egész nap is kitarthat. A szakértő szerint a csütörtöki EU-csúcs, illetve az ott elfogadott növekedési intézkedéscsomag lendületet ad a kereskedésnek Európában és Magyarországon is. 

Kuti Ákos, az Equilor Zrt. elemzője szintén azt mondta, hogy az EU-csúcs eredményei miatt nagyon optimista a nemzetközi és a magyar befektetői hangulat. Kuti Ákos is pluszos nyitás és emelkedést vár péntekre. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,70 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 16.783,26 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 500 forinttal, 3,09 százalékkal 15.700 forintra csökkent, 832,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 42 forinttal, 1,25 százalékkal 3.403 forintra erősödött, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,30 százalékkal 425 forintra esett, forgalma 354,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 435 forinttal, 1,16 százalékkal 37.200 forintra gyengült, a részvények forgalma 342,2 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 21,4 millió forintos forgalom mellett 70 forinttal, 0,49 százalékkal 14.320 forintra nőtt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!