Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Szeptemberben, legkésőbb október végéig megszületethet az IMF-megállapodás - erről Varga Mihály tárca nélküli miniszter beszélt a Népszabadságnak adott interjújában.
Július közepétől indulhatnak a tárgyalások és szerinte egy-két hónapnál tovább nem nyúlhatnak az érdemi egyeztetések - mondta Varga a pénteken megjelent interjúban.
Arra a kérdésre, hogy milyen feltételeket támaszthatnak a hitelnyújtók a megállapodás aláírásához, azt válaszolta: a korábbi tárgyalások alapján a közösségi közlekedés, az önkormányzati támogatások ügye kerülhet szóba, valamint az adórendszer, különös tekintettel a bankadóra.
Elképzelhetőnek nevezte, hogy az egykulcsos adó is felmerül a tárgyalás során, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az IMF 2010 nyarán még nem jelezte, hogy fenntartásai lennének.
Úgy fogalmazott: "sötétben tapogatózunk, mert 2010 nyarához képest sok minden változott", de hozzátette: arra számít, hogy pontos képük lesz a témákról, mire tárgyalóasztalhoz ülnek.
A lap kérdésére válaszolva azt is kijelentette, nincsenek jegybankelnöki ambíciói. Azt mondta, "a parlamenti képviselőséget tekintem a munkám alapjának, ha van hozzá kormányzati feladat, azt szívesen vállalom".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.