Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden benyújtott törvényjavaslatával jövőre emelné az alkoholtermékek és a cigaretta jövedéki adóját. Emellett az autógázzal közlekedőknek is komolyabban a zsebükbe kellenek nyúlniuk. A chipsadó szabályainak szigorításával az egészségügyi dolgozók bérének emelésére teremtenének fedezetet.
Tizenöt százalékkal nő jövőre az alkoholtermékek, 2013 elejétől 50, aztán májustól újabb 50 százalékkal nőne az LPG-gáz jövedéki adója - ez szerepel a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által kedden benyújtott törvényjavaslatban. A törvényjavaslat az egészségügy forráshelyzetének javítása érdekében született, vagyis az egészségügyi dolgozók bérhelyzetét ezekből a pluszforrásokból rendeznék.
A sör jövedéki adója 10, a pezsgőé és más köztes alkoholtermékeké ugyancsak szintén tíz százalékkal emelkedne jövőre. Az alkoholt fogyasztók mellett a dohányosoknak is mélyebben a zsebükbe kell majd nyúlniuk 2013-ban. A törvényjavaslat szerint két lépcsőben (2013. január 1-jétől és 2013. május 1-jétől) emelkedik a cigaretta és a fogyasztási dohány minimumadója, valamint a cigaretta tételes adója. A törvényjavaslat a cigaretta minimumadójának 3,5-3,5 Ft/szál mértékű, tételes adójának 1,8-1,8 Ft/szál mértékű emelését irányozza elő. A fogyasztási dohány minimumadója január 1-jétől 14 650 Ft/kg-ra, május 1-től 18 150 Ft/kg-ra nő.
A törvényjavaslat emellett a népegészségügyi termékadó hatálya alá tartozó energiaitalok területén is további szabályokat léptetne életbe, mivel sok gyártó - kijátszva a korábbi rendelkezéseket - kihagyta az összetevők közül a taurint, de emelték a koffeintartalmat, így mentesültek az adó megfizetése alól. Matolcsy javaslata a fiatal generációk védelme érdekében, elsősorban a megnövekedett koffeinmérgezéses tünetekre hivatkozva, a metil-xantin tartalmú termékeket - melyek hiába nem tartalmaznak taurint - is beemeli az energiaitalok csoportjába.
A nemzetgazdasági miniszter emellett a 98 százalékos, illetve a 90 százalékos támogatású gyógyászati segédeszközöket a legkisebb, ötszázalékos adómérték alá sorolná.
Matolcsy a törvényjavaslat utolsó pontjában pedig kitér arra, hogy a vállalatok egymás közötti, 1,5 millió forintnál magasabb kifizetéseket már csak bankátutalással intézhessék, ezzel is koncentrálva a feketegazdaság visszaszorítására. A kormány pár hónappal ezelőtt ezt az összeghatárt ötmillió forintban állapította meg, de később a Bankszövetséggel történt egyeztetés nyomán másfél millió forintra vitték le ezt a határt.
A javaslat nem szól arról, hogy mennyi pénzt tervez a kormány beszedni ezekből az intézkedésekből, a kormánynak ugyanakkor az egészségügyi dolgozóknak idénre beígért béremelésére körülbelül 30 milliárd forintra lenne szüksége.
Az ugyancsak ma benyújtott, járulékcsökkentésről szóló törvényjavaslatról olvasóink bővebben itt olvashatnak.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?