Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szűk mozgási sávon belül kissé erősödött kedden a forint: az eurót délután négy órakor 287,50 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a hétfő délutáni 289,00 forinttal szemben.
A dollár 234,28 forinton áll a hétfő délutáni 235,10 forint után, a svájci frank jegyzése 239,42 forintra csökkent az előző délutáni 240,70 forintról, a japán jent pedig 2,9490 forinton jegyezték kedden délután az előző délutáni 2,9550 forinttal szemben.
A múlt pénteki amerikai foglalkoztatási adat által okozott dollárerősödés-eurógyengülés óta csak kevés mozgás tapasztalható a nemzetközi devizapiacokon a makacsul tartós világgazdasági növekedési aggodalmak miatt. Az euróövezeti válságrendezés terén a hét elején hozott konkrét intézkedések ugyanakkor javították a befektetői kockázatvállalási hajlandóságot Európában, a forint és a térségbeli devizák árfolyama ennek köszönhetően a hét eleje óta szerény mértékben ugyan, de erősödő tendenciát követ.
Miközben az euró hétfőn és kedden mindvégig 1,2300 dolláros árfolyam közvetlen környezetében ingadozott, a forint hétfő reggeli árfolyamához képest 0,7 százalékkal, a lengyel zloty 1,6 százalékkal a cseh korona pedig 1,0 százalékkal erősödött az euróval szemben.
A forint árfolyama június elején még 307-es euró jegyzésnél járt, idei legerősebb árfolyamát pedig május elején 282,32 forintos euró jegyzésen érintette. A forint kedd délutáni árfolyama hat és fél százalékkal erősebb a június eleji szintnél és még 1,80 százalék választja el a május elején elért csúcstól. A forint árfolyamának további alakulását azonban szűk határok közé szorítja a nemzetközi devizapiacok eseménytelensége, valamint a magyar-IMF/EU elővigyázatossági hiteltárgyalások megkezdését megelőző piaci kivárás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.