Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az euróövezet pénzügyminiszterei keddre virradóra megállapodtak a Spanyolországnak szánt pénzügyi mentőcsomag felhasználásának módjáról, azzal, hogy még július végéig átutalják a csomag első, 30 milliárd eurós részletét a megrendült spanyol bankok újratőkésítéséhez.
Mint Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke az éjszakába nyúló brüsszeli tanácskozás után elmondta, az ügyében "politikai megállapodásra jutottak egy memorandum tervezetéről". A cél az, "hogy ezt a hónap második felében hivatalos formába öntsék, lehetővé téve 30 milliárd euró átutalását még a hónap végéig" - mondta.
Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának közlése szerint az Eurócsoport tagjai megegyeztek abban is, hogy Spanyolországnak - gazdasági nehézségei miatt - egy év haladékkal, 2014-re kell csak az unióban elvárt 3 százalékos küszöb alá csökkentenie államháztartási hiányát.
Emellett lehetővé teszik Madridnak, hogy GDP-arányos költségvetési hiánya idén az eddig célként kitűzött 5,3 százalék helyett 6,3 százalék legyen - mondta. A spanyol bankok újratőkésítését célzó csomagról, amelynek teljes összege szükség esetén akár százmilliárd euróra is rúghat, az Eurócsoport július 20-i találkozóján hoznak majd végleges döntést.
Az Eurócsoport vezetői a brüsszeli sajtóértekezleten közölték, hogy új euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (EMS) forrásaiból végrehajtott rekapitalizációhoz nem lesz szükség az egyes tagállamok garanciájára. Olli Rehn mindazonáltal kijelentette: ahhoz, hogy ez lehetséges legyen "szükség lesz egy (európai) felügyeleti rendszerre".
Szavai szerint az Európai Bizottság "szeptember elejéig kell benyújtsa a bankok Európai Központi Bank (EKB) általi felügyeletére vonatkozó javaslatokat, oly módon, hogy annak terve az év végéig kidolgozásra kerüljön". "Ez egy ambiciózus, de megvalósítható menetrend" - tette hozzá.
Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter a sajtóértekezleten kijelentette, Párizs támogatja, hogy a spanyol pénzügyi rendszer rendbetételére szánt hiteleket visszamenőleges hatállyal közvetlenül a segítségre szoruló egyes bankokra terheljék rá, amennyiben ezt az EMS mentőalapja lehetővé teszi. "Ami Franciaországot illeti, mi (...) emellett érvelünk" - mondta Moscovici. A francia miniszter hozzátette, hogy a spanyol kormány a következő napokban kiegészítő pénzügyi intézkedéseket jelent majd be az idei GDP-arányos államháztartási hiány 6,3 százalékra való csökkentése érdekében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.