szerző:
MTI

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 198,56 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 17.220,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Somi András, a KBC elemzője elmondta: a hét első kereskedési napján meglehetősen alacsony volt a forgalom a BÉT-en, a magyar piac ilyen befektetői aktivitás mellett felülteljesítő volt mind a régiós, mind a nyugat-európai indexekkel szemben. A forgalom nagy részét az OTP és az Egis hozta; a gyógyszerpapír állt az élen az emelkedésben is, mivel mostanra eltűnt az eladói nyomás a papírok kapcsán - mondta a szakértő. 

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője is azt emelte ki, hogy felülteljesítő volt hétfőn a magyar piac; ez mind a részvénypiacon, mind pedig a kötvényhozamokban megmutatkozott. A szakértő szerint egyrészt a kedden érkező IMF-delegáció, másrészt amiatt optimisták a befektetők Magyarországgal kapcsolatban, mert elkezdtek "beárazni" egy jegybanki kamatcsökkentést. 

A Mol 210 forinttal, 1,30 százalékkal 16.390 forintra erősödött, 582,0 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 67 forinttal, 1,93 százalékkal 3.532 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 431 forintot ért, forgalma 168,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 255 forinttal, 0,70 százalékkal 36.855 forintra emelkedett, a részvények forgalma 216,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 393,2 millió forintos forgalom mellett 320 forinttal, 2,08 százalékkal 15.700 forintra nőtt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.023,91 ponton zárt hétfőn, ez 4,91 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
"Keleti partnerség" - Orbán egy rakás új fotót tett ki a bakui útjáról

"Keleti partnerség" - Orbán egy rakás új fotót tett ki a bakui útjáról

A játékautók más szintje ez a pedálos Tatra, ami pedálos Skodákat szállít

A játékautók más szintje ez a pedálos Tatra, ami pedálos Skodákat szállít

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

Ha ez igaz, 150 ezer forintos iPhone jön jövőre

Ha ez igaz, 150 ezer forintos iPhone jön jövőre

Nem a szokásos koppintás lenne a kínai Rolls-Royce

Nem a szokásos koppintás lenne a kínai Rolls-Royce

Orbán: Mindig megtiszteltetés a magyaroknak, ha Bakuba látogathatnak

Orbán: Mindig megtiszteltetés a magyaroknak, ha Bakuba látogathatnak