szerző:
MTI

Második napja javultak csütörtökön a nyugat-európai tőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,95 százalékos napi emelkedéssel négyhavi csúcson, 1063,73 ponton zárt, 6,23 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Csütörtökön is támogatta a piacokat néhány váratlanul jó - vagy legalább a vártnál kevésbé rossz - amerikai és európai nagyvállalati eredmény, köztük a Nokiáé, az Alstomé, az Actelioné, az Electroluxé és az AkzoNobelé.

A javulást csak fékezte, de nem állította meg, hogy csütörtökön az Európai Bizottság világossá tette: a spanyol bankmentő alapból egyelőre nem lehet közvetlenül spanyol állampapírokat is vásárolni. Ettől a spanyol állampapírhozamok ismét veszélyes szinte ugrottak.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 28,42 pontos, 0,50 százalékos javulással 5714,19 ponton zárt, 2,55 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 73,97 pontos, 1,11 százalékos többlettel 6758,39 ponton végzett.

Párizsban a CAC-40 28,24 ponttal, 0,87 százalékkal 3.263,64 pontra erősödött.

A milánói FTSE MIB-40 0,53 százalékot, a madridi IBEX-35 0,63 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 1,40 százalékot nyert.

Varsóban a WIG20 0,64 százalékkal 2198,92 pontra gyarapodott, a Mol 3,33 százalékkal 248 zlotyra drágult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,26 százalékkal, az S&P-500-as 0,28 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,73 százalékkal volt az előző záró fölött.

Estefelé az euró, 1,22-1,23 dollár között félúton, 0,23 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint szerda este. 1,20 svájci frank fölött maradt, 0,01 százalékkal gyengébben a szerda estinél.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 107,44 dollárba került, 2,28 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 19,75 dollárral 924,25 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany megint drágult egy keveset, késő délután unciánként (31,1 gramm) 1588 dollár volt a szerdai késői 1579 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

A katalán elnök tárgyalni akar Madriddal

A katalán elnök tárgyalni akar Madriddal

Össztűz zúdult a háborús bűnösökkel barátkozó új Nobel-díjas íróra

Össztűz zúdult a háborús bűnösökkel barátkozó új Nobel-díjas íróra

"Limitált, mint a Feleségem" - posztolta Schobert Norbi a méregdrága Mercedes sportkocsiról

"Limitált, mint a Feleségem" - posztolta Schobert Norbi a méregdrága Mercedes sportkocsiról

Imbolyogva sétál az új kétlábú robot, de úgy forog, mint egy balett-táncos – videó

Imbolyogva sétál az új kétlábú robot, de úgy forog, mint egy balett-táncos – videó

Csak páros számokat húztak ki az ötös lottón

Csak páros számokat húztak ki az ötös lottón