Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Levélben fordult José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke az európai uniós tagországok állam- és kormányfőihez a jövő évi EU-költségvetés megkurtítása miatt tiltakozva.Barroso az uniós kormányfőkhöz fordult a jövő évi EU-büdzsé megkurtítása miatt
A tagállamok kormányait képviselő tanács hivatalosan kedden fogadta el közös álláspontját a 2013-as büdzséről, és ebben leszögezte, hogy az Európai Bizottság 6,8 százalékos kiadásnövelési javaslatához képest csak 2,79 százalékot tart indokoltnak. Szóvivője szerdai tájékoztatása szerint Barroso a levélben emlékeztetett arra, hogy az állam- és kormányfők nemrégiben egyetértettek: mindent megtesznek annak érdekében, hogy az EU visszaálljon a fenntartható növekedési pályára. Ha viszont a büdzsében nem biztosítanak ehhez elegendő forrást, az "alááshatja ennek a megállapodásnak a szellemiségét" - fogalmaz a levél.
"Több mint 5 milliárd euróval megcsonkítani a jövő évi kifizetési összeget, ahogy a tanács javasolja, hamis megtakarítás lenne. Ennek súlyos következményei lennének a gazdasági élénkülésre, mert a csökkentések érintenék az egyes régiókat, kutatókat, kis- és középvállalkozásokat, azt a kockázatot is magukban hordozva, hogy ezek a szereplők nem jutnak elegendő finanszírozáshoz" - emelte ki a bizottsági elnök. A tagországok megállapodása alapján az uniós költségvetés kifizetései jövőre csak 132,7 milliárd euróra rúgnának, szemben a büdzsétervezetet készítő végrehajtó testület 138 milliárd eurós elképzelésével.
A bizottság már korábban értésre adta: az általa javasolt kiadásnövelés első látásra valóban meglepően magasnak tűnik. Ez ugyanakkor jelentős részben a korábban vállalt kiadási kötelezettségeinek fedezésére szolgál. Jövőre ugyanis befejeződik egy hétéves költségvetési időszak (2007-2013) az unióban, és emiatt felhalmozódnak a kifizetési esedékességhez érkező pénzügyi kötelezettségvállalások.
A korábban lekötött kötelezettségvállalásokból eredő többletet nem számítva a bizottsági tervezet csak az inflációnak nagyjából megfelelő, 2 százalékos kiadásemelkedést tartalmaz. A tagországok álláspontja szerint az általuk elfogadott kiadási szintek "egyszerre teszik lehetővé a nemzeti költségvetések fölösleges terheinek elkerülését és a növekedést segítő intézkedéseket".
Barroso emlékeztetett arra, hogy legutóbbi, június végi találkozójukon az állam- és kormányfők egyebek között állást foglaltak a 2007-2013-as időszakban még megmaradt belső felzárkóztatási (strukturális és kohéziós) források minél nagyobb részének mozgósítása mellett. Úgy vélte, a jelenlegi nehéz időkben ez a helyes üzenet a lakossághoz, ugyanakkor a periódus utolsó évének büdzséjéről született kormányközi álláspont nem ebbe az irányba mutat.
A bizottsági elnök emlékeztetett arra, hogy a költségvetés fontos szerepet játszik a tagországok gazdaságának stabilizálásában, és sok tagállam számára fontos beruházások megvalósítását teszi lehetővé. Figyelmeztetett, hogy ezek elmaradása az uniós ígéretekbe vetett lakossági bizalmat is csorbíthatja.
Az uniós hagyományoknak megfelelően az EU-büdzsé tervezetét az Európai Bizottság készíti el tavasszal, majd ősszel a tagországok kormányainak képviselőből álló tanács és az Európai Parlament hagyja jóvá. Miután a tagországok közös álláspontja most megszületett, még az EP-vel kell megállapodásra jutni a számokról. Erre a ciprusi elnökség keddi közleménye szerint novemberben kerülhet sor. Barroso szerdán reményét fejezte ki, hogy a levelében foglaltakra a tanács tekintettel lesz a további intézményközi tárgyalásokon.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.