Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Csalóka az adat, hogy növekszik az új autók eladása, nem azt mutatja, hogy javul a magyar lakosság kereslete. A gyenge forint miatt valójában külföldi vásárlók állnak a növekedés hátterében, ugyanis megéri kivinni a kocsikat Németországba, Ausztriába, Szlovákiába.
Hiába tűnik úgy a statisztikák alapján, hogy nő az új autók eladása, valójában a gyenge forintot kihasználva külföldi vásárlók állnak a növekedés hátterében. A hazai vásárlás nem növekedett. Hitelből alig veszünk új autót, pedig a kölcsönök jóval olcsóbbak, mint néhány évvel ezelőtt – írja az azenpenzem.hu.
A pényügyi termékekkel foglalkozó portál szerint az értékesített gépkocsik 10-15 százaléka külföldre megy, elsősorban Németországba, Ausztriába és Szlovákiába. A hazai eladások száma viszont legfeljebb 1-2 százalékkal emelkedett, ennek több mint kétharmada pedig céges vásárlás. A Datahouse autópiaci adatszolgáltató cég tegnap azt közölte, hogy 2012 első hét hónapjában közel 20 százalékkal több új gépkocsit helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban.
A számok mögé nézve viszont kiderül, hogy nagy a reexport, a gyenge forint miatt ugyanis megéri a külföldi vásárlóknak átváltani az eurójukat, és abból megvenni Magyarországon a gépkocsit. A helyzet valószínűleg nem is sokat fog változni 2014-ig a PricewaterhouseCoopers várakozása szerint. A magyarázat egyszerű: néhány éve szinte csak hitelből keltek el az autók, ma viszont egyre kevesebben vesznek fel hitelt autóvásárláshoz. Korábban az autók 75 százalékához igényeltek hitelt, ez ma új autóknál 10 százalék alatti, és a használt gépkocsikkal együtt sem éri el a 20 százalékot.
Nehezíti az autóhitelek kihelyezését, hogy az emberek már nem akarnak eladósodni, és szigorodtak a feltételek is, így az érdeklődők jelentős része nem fér bele a kritériumokba. Mivel szigorodott az ügynöki szabályozás is, a kereskedők jelentős része már nem is akar közvetítőként közreműködni a hitelkihelyezésben. Inkább a készpénzes vásárlók vagy a közvetlen banki hitellel érkezők megjelenésében bízik.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.